Gárdonyi legismertebb és méltán népszerű regénye az 1900-as évek elején íródott. Az író érdeklődése ebben az időszakban egyre inkább a magyar múlt felé fordult; saját politikai, társadalmi és vallásetikai gondolatait ágyazta be a história jelmezébe, szimbolikusan, de az értők számára megfejthetően. A regény megírását gondos, forrásokat figyelembe vevő kutatómunka előzte meg. A Nyelvemléktár kötetei mellett egyháztörténeti munkákat, középkori névtárakat böngészett át, sőt a margitszigeti domonkos kolostor föltárt részeit is tanulmányozta, rajzolta és kiegészítette magának. Kitűnő beleérző készség pótolja a kissé vérszegény cselekményanyagot. Képzeletindítóan hozza elénk IV. Béla korát, a tatárjárástól a feldúlt és szétzilált ország életrendjét, a női és férfikolostorok belső világának különös, furcsa, ridegen szigorú rítusait. A könyv középpontjába állított szerelmi epizód: Jancsi fráter finoman festett vonzódása a király lánya, Margit iránt kevéssé sikerült, életesebbek Ágnesnek, Jancsi anyjának, Marceliusz, Jakab és Ábris barátnak portréi.
A könyv legfőbb értéke kitűnő atmoszférateremtő ereje, melyhez elsősorban a szerző nyelvi leleménye, üdítő mesélőkedve járul.
Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu
