Az Ábel-trilógia első része 1932-ben jelent meg először, s benne sikerült az írónak első ízben megvalósítania játékos fantáziája és a székely valóság egybeötvözéséből sajátos stílusát.
A tizenkét éves Ábelt apja elszegődteti erdőpásztornak a Hargitára. A kenyérkeresővé előlépett fiú egy kutya, egy kecske és egy tyúk társaságában egyedül marad a rengetegben. Félelmét állandó tevékenységgel és a világ dolgain való tűnődéssel győzi le. Ágyúgolyókat talál, fával kereskedik, könyveket vásárol, kiránduló barátokkal komázik. Baj csak akkor történik, amikor egy román kereskedő (Fuszulán) hamis papírok felhasználásával fát lop. A tolvaj elfogására csendőrt (Surgyélán) rendelnek Ábel mellé, s ezzel vége szakad szabad életének. A durva és fölényes rendőrrel szemben minden furfangjára szüksége van, hogy emberi méltóságát és életét megtarthassa. Surgyelán áldozatául esik a tyúk, majd a kecske, és a sasmadárral való küzdelemben Bolha kutya fél szeme is odalesz. Ábel azonban végül is győzedelmeskedik. Tanulságképpen a regény végén megfogadja, hogy örökké a szegények és elnyomottak zászlaját fogja hordozni.
